Négyszögletű kerekerdő

Megmondom én, hogy mi a gond. A gond az, hogy az otthoni gépem valahogy nem kompatibilis a blog.hu beléptetőrendszerével, és egész egyszerűen otthonról nem tudok blogolni! (Most is egy tesztnotebook előtt ülök egy mekiben, és lógok a wifin.)

Továbbá ezerrel dolgozunk az új projekten (részletek nemsokára), és az idei sóstói tábor is megvolt. Eredetileg úgy terveztem, hogy legalább minden második nap blogolok majd Sóstóról, de mint minden terv, amit korábban kitalálok, hogy majd lent csinálom, ez is dugába dőlt. A hely különlegessége, hogy a tér-idő kontinuum meggörbül, magába fordul, és az ott minden baromi lassúnak tűnik, utólag visszagondolva pedig egy pillanat volt az egész.

Idén úgy alakult, hogy csak egy turnusra, 11 napra, tudtunk lemenni a szokásos kettő helyett. A táborlakók a szokásos csoportok voltak, a gyerekek nagy részét ismertük már korábbról. A tanárok nagy részét is ismertük, és ennek már egyáltalán nem örültünk annyira. Ilyen dilettns, bolond, nehéz gyűjtést szándékos castingolással sem lehetett volna összeszedni. A kriptaszökevény egykori katonától a rossz buzin keresztül a hülye picsáig mindenki előfordult, és nehezítette meg az életünket. A szokásos tábornyitó megbeszélés háromnegyed óra helyett másfél órás volt, mert a sok baromarcú annyira nem tisztelte a másikat, hogy befogja a száját, amikor valaki beszél (hangsúlyozom, ezek a tanárok)! A korábbi években is voltak érdekes arcok, csodabogarak, és rosszindulatú mocskok is, de ez most egy kifejezetten válogatott társaság volt! Aki nem kooperatív, képtelen arra, hogy egy közös cél érdekében másokkal együttműködjön és dolgozzon, az nemhogy táborba ne jöjjön, de gyerekekkel foglalkozni se jusson eszébe! A másik fele meg, ha valaki elért egy bizonyos kort (ez mindenkinél egyedi megállapítás tárgya kellene legyen), az, ha ne is ugorjon le valami jó magas helyről, de emberek közé semmiképpen se menjen. Tény sajnos, hogy a homo sapiens nevű faj egyedei a kor előrehaladtával szenilissé, lassú gondokodásúvá, értetlenné válnak, magyarán meghülyülnek. Nem mindenki persze, de ide most jutott néhány mintapéldány, sajna. Na, ez az egész táborra rányomta a bélyegét: egyáltalán nem voltak könnyűek a gyerekek sem (állami gondozottak, hátrányos helyzetűek, vagy éppen az orrukat magasan hordó, magát elitnek képzelő banda), de a legtöbb gond a pedagógus kollégákkal volt. (A csúcs az volt, amikor a jóember az elektromos tüzet vízzel próbálta oltani!! - muhahaha!) Mindezek ellenére jó tábor volt, nem állítom, hogy az eddigi legjobb, de élveztük, kipihentük magunkat (elsősorban mentálisan, mert sok alvásról szó sem volt).

Mi maximálisan kitetünk magunkért, volt disco, karaoke, mozi, táncverseny, esti mese (Lázár Ervin - Dórinak kösz9net a szerkesztésért!), stb. Mivel rajtunk kívül mindenki a túlélésre játszott, és ezt a gyerekek is érezték, ezért mi elég népszerűek voltunk, soha nem volt olyan, hogy ne lett volna nálunk valaki, unatkozni nem volt időnk. Ha egy mód van rá, szívesen megünk jövőre is, de ez most sajnos elsősorban nem rajtunk múlik - persze mindent megteszünk ennek érdekében!

Itt most néhány fotónak kellene következnie, de az a helyzet, hogy bár magammal vittem a fényképezőgépemet, Sóstón nem vettem elő, egyetlen felvétel sem készült. (Ha valaki, táborozó esetleg erre jár, és rendelkezik képpel, örömmel venném, ha megkeresne, hogy legyen mivel illusztrálni ezt a posztot.)